First Blood (Rambo) 1982

A veteránok sokáig egészen különleges megbecsültségű helyet foglaltak (és egy bizonyos mértékig foglalnak el ma is) az amerikai társadalomban. A vietnámi háború veteránjainak azonban jó egy évtizeden át egészen más bánásmód jutott. A vietnámi konfliktus kirobbanását követően elég gyorsan népszerűtlen lett, az amerikai kivonulást a tüntető hippik tömegei ünnepelték, a hazatérő katonák pedig az éveken át tartó média hisztéria által keltett megvetés áldozataivá váltak.

Rengeteg film készült erről a faramuci helyzetről, számosat a kritikusok elismerése övezett (a Született Július 4én két Oscar-t is nyert, pedig szerintem konkrétan nézhetetlen). A Rambo-t az ítészek nem halmozták el babérkoszorúkkal, de megtette helyettük a közönség; hamar kultikus státuszba emelkedett és nem véletlenül kapott három (hamarosan 4) folytatást is. Bár ez utóbbiak minősége megkérdőjelezhető, a First Blood nem csak Stallone felsőtestének és vicsorgásának köszönhette tartós sikerét; jelentős szerepe volt ebben a szimbolikával teletömött forgatókönyvnek.
Íme az egyik nyitójelenet: John Rambo tovább sétál, miután megtudja, hogy utolsó életben hitt bajtársát is elvitte a rák, és megérkezik a film cselekményének helyszínére.

Hope, Washington

Rambo PTSD-vel küszködik, ami egy jó allegóriája a háborűt elveszítő amerikai társadalomnak is. A "birodalmi tulok" sheriff hatalommal való visszaélését kezdetben csendes daccal veszi tudomásul, de a rendőrök túlkapása, amikor a háború emlékét erőszakkal próbálják meg eltávolítani a zuhanyzós jelenetben a visszájára fordul, és a felvillanó emlékekre Rambo kirobbanó erőszakkal válaszol. A film azonban innentől sem válik eszetlen akcióvá, sokkal inkább hajaz egy kiforrott thriller-re. Mitch, az "emberarcú rendőr" mondata vetíti talán legjobban elénk ezt a fajta feszültséget: "Nem mi vadászunk rá, ő vadászik mi ránk."
Rambo személye jól példázza az amerikai térsadalom önnön igazába vetett hitét is, a Nemzeti Gárda bevetésével személyes konfliktusa Teasle sheriffel egy csapásra válik az "egyedül a világ ellen" ethos-ává, hogy aztán görbe tükröt mutasson - Trautman ezredes alakján keresztül. Trautman talán a legfurcsább alakja az egész forgatókönyvnek, hiszen egy rendkívül vékony figurának írtak nagyon erős sorokat: "Itt nyugszik John Rambo. A kongresszusi Becsületrend birtokosa, megannyi bevetés bátor túlélője. Csavargásért halálra ítélve, Mocsár City." Ahogy haladunk a végkifejlet, a sheriffel való "férfi a férfi ellen" leszámolás felé, még megkapjuk az emberségbe vetett reményt a futni hagyott tinédzser képében, hogy aztán a zárójelent újra emlékeztessen arra - a sebek nem gyógyulnak egyhamar:
- "It's over Johnny! It's over!"
- "Nothing is over."