Angus Roxburgh: The Strongman: Vladimir Putin and the Struggle for Russia

A konyv nem biografia, se Putyin fiatalkorarol, se csaladjarol nem esik szo, az elnoki poszt elotti eveirol is csak annyi, amennyi a kesobbiek megertesehez szukseges. Ehelyett attekintes Ororszorszag elmult 25 everol, es egy - nagyon jol sikerult - kiserlet arra, hogy a nyugati olvaso szamara erthetobbe tegye Ororszorszag es vezetoje motivaciot es tetteit. 

Az iro sorra veszi a Kurszk katasztrofajat, a csecsen-haborukat, a  beszlani tuszdrama tokeletesen erzeketlen es szornyusegeben pragmatikus kezeleset, a Politovszkaja-gyilkossagot, a Putyin-nal szembehelyezkedo oligarchak felmorzsolasat, a Medvegyev-intermezzot, a Putyin Jugend-et - gyakorlatilag az osszes nagyon port felvert orosz belfoldi esemenyt/folyamatot. Peldakon keresztul betekint az orosz uzleti elet hetkoznapjaiba, a mindent atszovo korrupcio es burokratizmus vilagaba. Legalabb ekkora sulyt kap a - allando melldongetes ellenere a legutobbi idokig inkabb reaktiv - orosz kulpolitika is. Roxburgh vegigvezet a kolcsonos varakozassal es lelkesedessel indulo Moszkva-Washington kapcsolat kihulesen, bemutatja az angol-orosz viszony hasonlo palyat bejaro alakulasat, a gruziai haborut, az Iran-politikat, a Shanghai Cooperation Organisation letrehozasat, a polusok kornyeki nyersanyag-versenyt, ...

A fenti peldakbol azt hiszem kitunik, hogy a szerzo feluletesseggel semmikeppen nem vadolhato, igazabol csoda, hogy ezt mind bele tudta suriteni szuk 350 oldalba, fokent, hogy kozben nem keves idot szentel a tettek mogotti mozgatorugok elemzesenek is.

A konyv nem erolteti - de eleg szembeotlove teszi - az ember es az orszag tukorkep-visznyat. Putyin, aki ott folytatta, ahol a Szovjetunio - vagy talan inkabb a cari Oroszorszag - abbahagyta, bamulatos megtestesitoje orszaga karakterenek. Hiusaga, tizenkilencedik szazadi vilagnezete, a win-win szituacio fogalmanak nem ismerete, minden mas igenyet hatterbe szorito vagya arra, hogy szuperhatalomkent kezeljek, es az ennek hianyabol fakado frusztracio mind olyan jellemzok, amik az orszag lenyeget is eleg jol megragadjak. A szerzo nem demonizalja, de nem is mentegeti a konyv foszereploit. A jozanul kritikus hang ellenere nem mentes a szimpatiatol, mikozben bemutat egy olyan orszagot es embert, aki gyengedebb pillanataiban vagyik a vilag megertesere, hogy aztan egy otromba tettel vagy kijelentessel az egeszet elrontsa.