40 evvel ezelott jelent meg a Selfish Gene, ami egycsapasra ismerte tette a napjaink egyik legjelentosebb gondolkodojanak tartott Richard Dawkinst. Nem tudok felidezni meg egy konyvet, ami ekkorat valtoztathatna az olvaso vilagkepen.
Az emberiseg, sot a teljes foldi elet nehany nagyon egyszeru vezerloelvre es ertelem nelkuli apro "gepekre" - ezek lennenek a genek - redukalasa nemcsak a vallasos, de az egyszeruen romantikus hajlamu olvasoknak is feler egy filozofiai lorugassal. Mi ertelme van az allati (es emberi) vilag idopazarlo es veszelyes parvalasztasi ritualeinak? Miert oli meg az oroszlanfalka friss vezere a kolykoket? Miert aldozza fel meg egy antilop, hogy elterelje a figyelmet tarsairol? Miert probalunk "fair" tarsadalmat epiteni es cselekszunk egyenileg megis "unfair" modon benne? A biologiai diverzitas, kultura, viselkedesmintak, szerelem, altruizmus, xenofobia, az emberi let rengeteg - jobb jelzo hijan - "romantikus" aspektusa reszben vagy teljesen megmagyarazhato egy olyan modelben, amelyben nem vagyunk masok, mint ket labon jaro "hordozotestek", - kortalan, es onmagukban ertelem nelkuli - genjeink tulelesenek eszkozei. Ha a mindennapi eletben azonosulni a reszvettelen felismeressel lehetetlen is, mint elmelet, vitathatatlanul elegans es megragado. Nem kevesbe a szamos irodalmi dijjal kituntetett Dawkins prozaja, amivel ezt a vilagot elenk tarja.
Dawkins ugyancsak ebben a konyvben alkotta meg es vezette be a koztudatba a genek mintajara a "memek" fogalmat, ami meg egy biologia irant kozombos egyennek es roppant erdekes gondolat lehet, de errol mindenki olvasson a wikin (vagy nezze meg ezt a filmet).
No comments:
Post a Comment