Imádtam Glenn Cook Fekete Seregét, de a második kötettől kezdve egyre nagyobb csalódásokat okozott. Imádtam George R. R. Martin Trónok Harcát, de a negyedik kötet óta zuhan a minőség. Most épp Mark Lawrence Broken Empire ciklusát imádom. A Prince of Thorns az első kötet. Hogy miért imádom?
Mert megvan benne mindaz, amikért a másik kettőt is szerettem. A főszerepben egy, a Fekete Sereghez hasonlító zsoldoscsapat, bár százszor sötétebb lélekkel (khm, a Véres Komédiásokhoz sokkal közelebb állnak), de egymás éppoly humoros és hiteles cinkelésével, a maga belső konfliktusaival. És adott egy igen-igen érdekes világ, egy 100 királyságra hullott egykori Birodalom, ahol minden hétszilvafás nemes királynak nevezi magát, és az állandó csatározások füstje borítja homályba a horizontot. Itt nincsenek hősök. Gyilkosok vannak. Mindenki a sötét oldalon áll. Nincsenek kobzosok, nincsen Virág Lovag. Háború van, a vér és a halál szaga. A főhős egy 13 éves herceg, akinek atyja lemond a bosszúról, ezért haramiának áll, és mind grandiózusabb álmokat dédelget. Bocsánat. Célokat. Nem egy álmodozó típus. Inkább egy kiszámíthatatlan gyilkosnak mondanám.
"Most men have at least one redeeming feature. Finding one for Brother Rike requires a stretch. Is 'big' a redeeming feature?"
No comments:
Post a Comment