The Expendables 2

Tinedzser gyermekkoromban almodoztam olyan filmrol, amibe minden kedves akciofilm-sztaromat beleraknam. Ha nem csal az emlekezetem, hetig jutottam. Prioritasi sorrendben Schwarzenegger, Norris, Stallone,  Lambert, Van Damme, Seagal es egy mara elfeledett hetedik (valamiert Willis nem remlik) volt. Az alom valora valt. Az Expendables 2 minden varakozast teljesitett, amit az elso resz nem. A film, mint egy tomeny akciofergeteg hompolyog vegig a feszes, egyszeru, az elvart klisekbol osszerakott torteneten. Semmi felesleges szentimentalizmus, semmi onfenyezes, Stalloneek egy percre sem vettek komolyan magukat. Az egymondatos bekopesektol (Willis Schwarzinak: You’ve been back enough! Now, I'm back!) Chuck Norris zsenialis szinrelepeseig minden a helyen van. A kopaszodo, maradek hajaval ezerfele allo, viharvert Schwarzi - aki egy ketszotagos szoveget is kepes megdobbentoen borzalmasan eloadni -, vallt vallnak vetve allva a jollakott pocokra emlekezteto Norris mellett, lovik az ellent. Ezt megegyszer leirom. Schwarzenegger es Norris egymas mellett allnak es lonek. Van Damme, aki mindig sokkal jobb volt negativ szereplokent (Karatetigris, Fekete Sas), mint bavatag arcu bajgunar karatebajnokkent, itt komolyan mondom, brilliroz. Mint Jean Vilain! Jatszik, ugy mondanam. Aljas, utalnivalo, megragado figura. Es ahogy a nagy karikas szemeivel nez, meg felelmetes is. Szornyu szineszek? Igen. Rohej hatvan folott akciozni? Persze. Egy eredeti pillanat nincs az egesz sztoriban? Lenyegtelen. The Expendables 2, ahogy a John Rambo vagy a Rocky Balboa, reflektiv film. Mas szereplokkel semmi ertelme nem lenne. Ez arrol szol, mi lenne, ha Norrist, Schwarzit, Willist meg Stallonet egy filmbe raknank.