Sunday, March 24, 2013

Shark

Bevallom, a Damages kifutásával, a The Good Wife mid-season break közben és a Suits ugyancsak fogyatkozó részeivel (amit egyébként a Burn Notice láblécében láttam hirdetve) számolva kerestünk (számunkra) új jogi sorozatokat. A top/best listákban az előbbieken kívül találtunk bugyutát (Drop Dead Diva), régit- és komolytalant (Boston Legal), százévadost (Law & Order), könnyedet (Fairly Legal - ezt nézzük is, akár ajánlhatnám is) és többek között ezt a csupán két évados sorozatot:


A két fő karakter a Family Guy-ban sokszor szereplő/előrángatott James Woods és a Star Trek: Voyager Hetes-e. A többiek is egész jól megállják a helyüket (a szereposztás egyetlen hátránya lehet, hogy túl sok nő van benne. Sebastian Stark (James Woods) épp olyan hangsúlyos nagymenő, mint a Suits Harvey-ja: én szeretem ezeket a típusú erős karaktereket. A sorozatban betekinthetünk ismét az amerikai politika működésébe (jó pár fejek fölött átnyúlás, hátbaszúrás és hasonló kis intrikák is színesítik), a mellékszereplők is egészen valóságosan vannak megformálva, kellően sok nyomozást és tárgyalást láthatunk, és még egy igazi antagonista is feltűnik.
(Sok joginak mondott sorozatban pont a jogi dolgokat hagyják ki, itt nincs ebből hiány.)
A setting a következő: a sztárügyvéd megcsömörlik, aztán a polgármester ösztönzésére belép az ügyészségre, ahol a High Profile Unit vezetésével bízzák meg.
A múlt többször is kísért a sorozatban, és Stark/Shark sötét oldalát is megismerhetjük.

Sebastian Stark: I live by three simple rules; my "cutthroat manifesto." These rules guide every single decision I make on every single case. Rule No. 1: Trial is war. Second place is death. Rule No. 2: Truth is relative. Pick one that works. Rule No. 3: In a jury trial, there are only twelve opinions that matter, and, Ms. Troy, yours most decidedly is not one of them. Now, from this day forward, every case will be David versus Goliath, and guess who's holding the slingshot?

Saturday, March 23, 2013

Bloons TD

Zoli már ajánlott két játékot, én is egy flashjátékról írok. Viszont egy harmadik fajtáról, egy tower defence (TD) játékról. Ezen játékok célja általánosan, hogy az egymás utáni hullámokban érkező szörnyeket azelőtt elpusztítsd a tornyaiddal, hogy azon végigérjenek a pályán. Az átjutó egységek leveszik az életedet, és abból nincs ám végtelen...

A Bloons egy nagy sorozat - nem is csak TD játékok vannak a családban -, ami mára egy egész komoly game centerré nőtte ki magát. Természetesen itt is lehet már igazi pénzért előnyöket vásárolni, és a Bloons 5 TD már nem is tűnik annyira egyszerűnek, karakterfejlődéssel, napi küldetésekkel, ezerféle toronnyal és lufival rakták teli, mégis csodálatosan egyszerű: majmokat kell leraknod a pálya mellé, akik dart-okkal (surikenekkel, puskával, bombákkal, lézerrel...) pusztítják a gonosz léggömböket (bloons).
Nagyon vicces/aranyos a koncepció, nekem ez a kedvenc TD-m.

Amúgy, mint minden TD (és mint minden flashjáték), ez is egyszerű. Veszed a tornyokat (majmokat), hívod a következő hullámot és nézed, ahogy pusztulnak a lufik. Nem kell ész nélkül kattintgatni, ugrálni, megy magától a dolog. (Persze hard-on már érdemes taktikákat alkalmazni, de az úgy is kialakul.)

Friday, March 22, 2013

Suits

Kicsit túlértékelt sorozat. Legal drama. Sok-sok backstabbing, érdekes karakterek, és néha jogi dolgok is vannak benne. Az árnyoldalairól nem írok, nézzetek meg pár részt, és beszéljünk róla.

Wednesday, March 20, 2013

Budapest-Bécs


Mivel B. Becsbe megy interjuzni, ezert elokerestem neki egy kis felkeszitot, es kozben felotlott bennem, hogy bar ez se film, se konyv, se zene, az 'egyebek' kategoria alatt mindenkeppen itt a helye.

Monday, March 4, 2013

Weird Naked Indian


Egy kocsmatura jutalma. De a minoseg miatt inkabb Spotify-on hallgassatok meg (Paul Potts).