He Never Died (2015)

A maganyos hos figuraja a filmtortenet es a szorakoztato irodalom megunhatatlan kliseje. Idonkent mindenki vagyik a szocialis kotottsegektol valo szabadsagra. A csaladjat, munkajat, kozosseget a legtobben nem szeretnek elhagyni anelkul, hogy masikra cserelnek, de ki nem mereng el neha a horizontokon, amik bezarultak elotte? A tabula rasan, a potencialon, hogy ujraformald az eleted? A hos persze legtobbszor nem onszantabol valik maganyossa, valami regi tragedia vagy sotet rejtely all mogotte, a lenyeg, hogy legyen megbocsathato oka a konvenciok levetesere. A tortenet vegen vagy meghal, vagy uj ertelmet talal az eletenek, vagy kulonosebb valtozas nelkul ellovagol a naplementebe.
Van viszont egy ritkabban elovett tipus. Az ember, akinek egyszeruen nincs szuksege masokra. Nem megkeseredett, egyszeruen ilyennek szuletett. Mint egy fekete lyuk a tarsadalom szoveten, informaciot csak elnyel, es nincs szuksege ra, hogy barmit visszasugarozzon. Ez a fajta az, ami igazan erdekes es erthetetlen, es nem amiatt, ami benne van, hanem epp attol, ami hianyzik. Hol a Drama?

Mi koze van a fentieknek a filmhez? Nagyon keves. De ez azon filmek egyike, amirol legjobb semmit sem tudni, mielott leulsz ele. Meg a szinopszist se olvasd el.

Jonathan Renshaw: Dawn of Wonder

Johnathan Renshaw világa teljesen hétköznapi (legalábbis az első száz oldalon), mégis tele van csodával. Sikerül neki a bravúr, ami keveseknek: hitelesen láttatja történetét egy gyermek szemén keresztül. És mire magunkhoz térünk az ámulatból, ami a gyermeki fantázia és kalandvágy, elénk tárulnak az első jelek, hogy valami ébred a világban. Azán ezt "el is felejtjük", mert közbeszól az élet, ifjú hősünknek épp elég kihívást jelentenek a mindennapok. Amikor pedig épp nem éhes, nem fázik és nem szalad senki elől, akkor úgyis azon töri a fejét, hogyan keverhetné újra bajba magát, milyen új kalandok várnak rá a következő utcasarkon. Együtt fejlődik a történettel ("This year a cub, next year a tiger.") és a történet is együtt fejlődik vele. Ez a könyv tényleg a csodák hajnala, mely visszarepít egy ártatlanabb nézőpontba, amikor egy patak felett átdőlt fa még kaland volt, nem pedig veszélyforrás. Olvasni pedig olyan, mint ülni egy lusta folyóparton egy meleg nyárdélután a fűzfák árnyékában és nézni a víz sodorta csodákat.